Egyre többet kérdeznek a gyerekeim felnőttes dolgokról. Frász tudja, különben, lehet, hogy csak mi gondoljuk túl őket…Nem is olyan felnőttesek. A minap például azt kérdezte a kisebbik lányom, szomorú vagyok-e? Válaszoltam őszintén, hogy nincs túl jó napom. Mire azt reflektálta, neki sincs. Kérdeztem mi zavarja? Azt mondta, csak az, hogy sok a felhő az égen és be van borulva. Nem szeretne vihart. Igyekeztem megnyugtatni, hogy nézze az eget, hiszen a felhők mozognak és lassan el is vonulnak – így a kedve is megjavul. Azt mondta, akkor az én felhőim is eltűnnek és jókedvem lesz. Mennyire igaza van.

Eszembe jutott, milyen apró hülyeségeken vagyunk képesek lamentálni. Unott beszélgetésnek voltam fültanúja – mint nyilván már mindenki – a napokban, egy bevásárlóközpontban. Vajon számít-e majd annak a párnak néhány hónap múlva, hogy a hatos vagy a tizenkettes csomag virslit vették le a polcról? Aligha, pedig ezen vitáztak. Kér-e majd tanácsot az a lány az édesanyjától felnőtt korában, akit már kisgyermekként folyton pellengérre állítanak, ha kócos a haja, maszatos, vagy nem az elvárásoknak megfelelően viselkedik nyilvános helyen? Ne csodálkozzunk, ha lázad. Megtanulnak-e problémát megoldani azok, akik nem néznek szembe saját magukkal? Kőkemény munka.

A Mamám például soha az életben nem aggódott még azon, hogy kik látták a képét a Facebookon. És azon sem, hogy a Papa az Instagramon mit posztolt. Nem izgult, ha ételszag volt a házban, arra való az ablak és a szellőztetés – a tárgyak vannak értünk, nem mi értük. A házimunka fontos, de beszélgetni mindig fontosabb. A Mama segít, szeretget, utat mutat és mindezt humorral. Olyan humorral, hogy mindenki megirigyelné.

Az előző generációk vajon agonizáltak-e azon, hogy melyik netes oldalról a leggyorsabb a kiszállítás? Nem. Gondolták-e, hogy szebb lesz az élet, ha kacsalábon forog? Nem. És hitték-e, hogy a felhők nem tartanak örökké? Igen. Azt nagyon. Mama a mai napig azt mondja: kislányom, szeretet legyen minden mást meg lehet oldani. A dédunokája pedig – anélkül, hogy összebeszéltek volna – ugyanezt az elvet vallja és tudja, hogy a felhők felett mindig süt a nap. Mi ez, ha nem csodás genetika? Talán ez az értékrend. Talán ez a hit, a remény és a szeretet. Talán ez a titok.