A gyerekeket idén elvittük életük első többnapos nyaralására. Talán meglepő, hogy csak most sikerült, de igenis büszke vagyok rá, hogy összespóroltam és végül egy kalandokban dús, sokat nevetős, magunkat degeszre evős és persze strandolós utazásunk volt.

Az internetes szállásfoglalón kiszemelt apartmannal kapcsolatban felmerültek bennem kétségek, amiket telefonon kívántam tisztázni a tulajdonossal. (Mindig az első megérzésre hallgass!) Ő az első percben készségesen felajánlotta, hogy inkább így telefonon foglaljak, nem kell ide az internet. Oké, mondom, ezen ne múljon, jobban szeretem a közvetlen dolgokat. (Erről azóta leszoktam.)

A szállásfoglalással a megérkezésünk napjáig minden rendben volt, leszámítva, hogy a megbeszélt kedvezményt csak részben kaptuk meg, így három napra, közel 100.000 forintért laktunk a kétszobás apartmanban, két felnőtt és három gyerek. Az apartman felszereltsége hagyott némi kívánnivalót maga után, ahogy a tök veszélyes konyhai gázpalack is, de mivel a grillezésre voltunk rápattanva, így a problémát elengedtük. (A gázt meg elzártuk.)

Az ipari mennyiségű grillkolbász megvétele után, felhívtuk a mindössze 7 kilónyi féléves kisbabával rendelkező barátainkat, hogy jöjjenek át, vacsorázzunk a teraszon. Ember ilyen hibát még nem vétett, ugyanis megérkezett Döbrögi, a ház ura. Nevezzük mondjuk Imrének-merthogy így hívják. (Azt nem tom, mit mászkál állandóan a vendégei körül, mert azt a kérdést egyszer nem tette fel, hogy minden rendben van-e?)

Betolja a biciklit, majd köszönés helyett elkezd a két barátunk előtt minősíthetetlenül beszélni, felháborodottan, hogy mit képzelünk, ide vendég nem jöhet, még vacsorára sem és különben hányan fogunk itt aludni?! Halkan helyre tettem, hogy nem gondolja komolyan, hogy így beszél a vendégekkel, és komolyan azzal sérteget egy Audival érkező fogorvost, meg a feleségét valamint a szállóvendégeit, hogy azon spórolunk, hogy nyolcan alszunk egy apartmanban. Hát hol a gránátba férnénk el?

Válasz nélkül hagyva elviharzott. Én néhány gyógyfröccs és sűrű „bazdmegéneztnemhiszemel” közepette próbáltam feldolgozni a történteteket és nyugtattam magam, hogy biztos a végén majd elnézést kér, ha látja, hogy itt kérem senki plusz személy nem potyázott és az apartmant sem gyújtottuk fel, sőt csillog villog.

A várt bűnbánás azonban elmaradt, búcsúzásig csak settenkedett, a szemünkbe sem nézett.

Elutazásunk pirkadatán már időben felkeltem, hogy maradéktalan állapotban adjam át az apartmant. Ekkor a Kedvesem félrehívta, majd nagyon baráti hangnemben nekiszegezte a kérdést: árulja már el, mi volt ez a hiszti? Felháborodottan közölte, hogy mit képzelünk kik vagyunk mi? „Imikém, én vagyok a vendég. Tudod?” – hangzott a válasz, ami arra volt elegendő, hogy hátat fordítson, de pechjére a háta mögött meg én álltam. Az én tárgyalási technikám pedig nem éppen kifinomult, így a Párom terve, miszerint kulturáltan közli vele, hogy ez nem járja, meghiúsult. Persze szeretem én az intelligenciát, de ha a másik félnek nulla van belőle, akkor én minek erőlködjek.

Ekkor már a teraszon ordítozott, a többi apartmanvendég füle hallatára, amikor is felbukkant Döbrögi takarítónője/lánya/szeretője, Tenyeresné Talpas Anomália. A nagy jódlivész idejéből maradt kockás csecskidobós ingében, pincsikutyát megszégyenítve kezdett el pattogni, miszerint "nem érted, hogy ide vendég nem jöhet?" Ja mondom, akkor tessék szépen bezárni a kócerájt, ugyanis itt csak vendégek vannak. De minimum vegyék ki a nevéből, hogy "családi" , mert minden csak nem családbarát. Mivel az IQ nem tört utat magának, így csak annyit reagált:Takarodjatok innen!

A helyzet menthetetlennek bizonyult, így inkább viccből még visszaszóltunk, hogy egy fél kiló gipsz alszik a lefolyóba. Persze ebből semmi nem igaz (biztos nem költök még gipszre is) de valami feladatot csak kellett adni nekik, hogy ne unatkozzanak. 

Epilógus: TUDOM (!!), hogy sok család el sem jut a Balatonhoz, de még a helyi tóra sem, ezért ne értse félre senki. Én is rengeteget gyűjtöttem, hogy ez megvalósuljon, pont ezért karmolt az ideg, hogy egy anti-vendéglátós így megkeserítette a víkendet. Ha bármi kétely kérdés felmerül benne, az a minimum, hogy normális hangnemben beszél azokkal, akik igénybe veszik a szolgáltatását. Tanultam vendéglátást és idegenforgalmat is, ahol alap: a vendégnek mindig igaza van! Pláne, ha tényleg igaza van.

A negatív tapasztalat után nem meglepő, ha sokan választják az elmúlt évek méltón nagy slágerét, az Adriát, ahol ugyanennyi (vagy kevesebb) pénzért a barátjának tekint a vendéglátó. Nincs nekem bajom a Balatonnal, de még az ottani emberekkel sem, miért is lenne? Viszont egy ilyen tapasztalat bőven elég ahhoz, hogy az ember már ne vágyjon oda egy darabig.

Bónusz találós kérdés: Na ki nem adott számlát?? :)