Főleg ha tudod, hogy szokott írni is. Senki nem mondta, hogy egyedülálló szülőnek lenni könnyű. Sőt, azt gondolom jókedvében senki nem dönti el, hogy megszívatja magát, mint a torkos borz és beleáll egy olyan helyzetbe, ahol egy rakás problémával kell szembeszállni, mégpedig úgy, hogy méhed drága gyümölcsei ebből semmit ne vegyenek észre. Sok az egyedi eset és van ahol ez is példaértékűen zajlik, de sajnos általában valamelyik fél szereti agyon buzerálni piszkálni a másikat, hogy esélye ne legyen nyugodtan élni.

De hogy van az, hogy a jogok és a kötelességek aránya kis hazánk törvényeiben nem arányban, de köszönőviszonyban sincsenek egymással? Csak kérdezem.

Hogy van az, hogy a gyerek bármilyen hiányosságáért, betegségéért, késésért, az édesanyát veszik elő, míg édesapa (tisztelet a kivételnek!) szabadon gyakorolhatja jogait, a kötelezettségek maximális telibe szarása mellett? Egy ismerősöm ismerősének az ismerősének (...) van egy olyan puttonya, amit az Istennek sem tud letenni.

Három kisgyerekkel, közös megegyezéssel szétválni nem okos döntés, viszont élhetőbb, mint egymás idegeire menni. Ekkor kénytelen leszel elmenni dolgozni, mert nem vagy Paris Hilton, ellenben az exed úgy csinál, mintha ő lenne Donald Trump. Ezen felbuzdulva, hogy véletlenül összejött egy üzleti siker, gondol egyet egy verőfényes reggelen, beül az csilliárdos audijába és úgy dönt, hogy elpereli a gyerekeket tőled.

 A születésnapodon beülsz a tárgyalóterembe és nagyon gyorsan eljutsz egy tudathasadásos állapotba. Szétnézel és rájössz, hogy egy büdös, ótvar zöld plüssel és sötétbarna bútorokkal berendezett teremben kell bizonyítanod, hogy nem teszel (tettél) semmi olyat, ami indokolja, hogy elvegye a gyerekeidet az apjuk.

Szűk egy évvel később vagyunk. Hősünk ugyanabban a teremben már kisebb arccal és lényegesen szűkösebb kerettel közli, hogy bármiben hajlandó megegyezni, mert visszanyalt a fagyi és hirtelen elvittek mindent a végrehajtók.

Azt gondolod eljött a Te időd, nincs több harc, meg tudtok egyezni, meghívod karácsony este, hogy a gyerekek érezzék az összhangot. A megbeszélt röhejes összegű gyerektartás azonban nem érkezik meg. Következő hónapban sem. És azután sem. A gyerekek jönnek, mennek, hiszen szükségük van mindkettőnkre és a munka sem végzi el magát, így jól jön a rugalmas kapcsolattartás. Nem szeretnéd kiforgatni, mikor amúgy is egy csődön van túl, de érzed, hogy hamarosan Te is túl leszel leszel egyen, ha nem változik a helyzet.

Többször kéred, hogy amiben megegyeztetek, legalább az érkezzen meg. Újra kezd talpra állni és fakultatív jelleggel fizetni kezd. Azonban elindul az iskola és ez kevés. Kéred, hogy a tartozásait adja oda, mert egy fizetésből albérletben három gyereket eltartani nem olyan egyszerű. A gyerek tabletet kap következő karácsonyra - amit haza nem hozhat. Mégsem akkora hát az anyagi baj. Próbálod kivetíteni, mennyibe kerül egy hónap, sőt egy nap. Reggel felkel a gyerek, elmegy pisilni, amihez nem árt, ha van wc papír. Ahogy az sem, ha ruhában és cipőben megy el az iskolába, hátán az iskolatáskával, amibe szintén valakinek bele kell tenni a belevalót.

Nem folytatnám, mert szerintem, akinek ép esze van, pontosan felfogja ezeket. Eljutunk arra a szintre, amikor amellett, hogy tetszőleges időpontokban és gyakorisággal segít a gyerekeket eltartani, még úgy is beszél, mintha a seggéből rángatna elő. Hol van már az együttműködés szele? Egyre nagyobb a szája, mert már van mellette egy királylány is, aki idézem „nap mint nap kiegyensúlyozott kapcsolatban él vele.” Innen is üzenem. Kölcsönadnám az elmúlt 8 évemet éjszakástól, hányós vírusostól, fogzástól, vérző sebektől, éjjeli üvöltözésektől és megaláztatásoktól, aztán lehet pislogni akkorát borul a nagy büdös egyensúly.

Végső út ilyen esetben az egyedülálló szülők számára a hatóságok segítsége, akiknek úgy borulnál a keblére, mint aki az utolsókat rúgja (közben tényleg) és várod, hogy azt mondják a másiknak: ember kapj már az eszedhez! Ehelyett azt mondják - neked, néhány hónap…. a papírmunka. Lehet a teljes Fűzfői Papírgyár munkáját ők intézik.

Addig köteles vagy mosolyogni, köteles vagy odaadni a gyerekeket, hagy hallgassák, anya milyen ember. Odaadod, mert nem akarod megvonni az atyai gondoskodást. Odaadod, mert van szíved. Odaadod, mert egyedül meghülyülsz. Odaadod, mert imádja a gyerekeit. Odaadod, mert oda kell. Az anyagi oldal és a gyermekek láthatása ugyanis külön hatáskörbe tartozik. Faszt.

Üzenem a törvényhozóknak, hogy kurvára egy hatáskör, ha egy olyan embernek kell átadnod minden alkalommal a gyerekeidet, aki mocskol előttük, aki elfelejti, hogy nem csak moziba kell vinni a gyereket, de iskolába is és még egy rakás helyre, ami baromi sokba kerül. Aki számára egy armageddon vagy és szívesebben látna egy fára csavarodva, vagy

„ha a gyerekek nem lennének, már rég kinyírt volna”.  

Szóval igenis egy lap a kettő. De mit tehetsz? Egyedül vagy.