Egyre durvább méreteket ölt itthon a területfoglalási háború. Vagyis, szerintem csak én fogom fel háborúnak, mert mindenki tudja, hogy kik a nyertesek. Próbálom elővenni a hoteljátékban, a kátántelepeseiben (meg néha a gazdálkodjokosanban) szerzett tapasztalataim, csak az a baj, hogy engem ezekben mindig rommá vert a szomszédlány, mert én épp álmodoztam az új fiúról az oviban, meg, hogy milyen szépen süt a nap, míg Ő szépen beépítette az egész Royalt, Waikikit, Taj Mahalt,de még a Boomerangot sem hagyta meg nekem.Jó, hogy nem twistereztünk, mer’ ott elbambulok, kicsavarodik mindenem.
Szóval már akkor sem nagyon tudtam, hogyan kell a saját területem megjelölni. Azért nem panaszkodom, vannak még szűz területek a lakásban, ahol nincs nutellás kézlenyomat, legodarab, keksz vagy barbiealkatrész. Ilyen például a szekrény teteje. Jó a szekrény tetején lévő doboz mögötti 10 centis sáv. Aztán a ruhásszekrények legfelső polcának belső része is csak az én felségterületem. Nem kell irigykedni, ami jár, az jár.
A mindennapos használati tárgyakkal és kitaposott ösvényekkel kapcsolatban már semmin nem lepődök meg. A legkisebb Pupák nagyon leleményes, rászokott arra, hogy ha már vándorol A-ból B-be, akkor azt körültekintően tegye.
Ezért gyakorlatilag a matracán kívül semmit nem hagy az ágyában. Paplant, párnát és alvócimbiket felnyalábolva tántorog ki a szobájából. Így csak annyi látszik éjjel egykor az utcáról beszűrődő fénynél, hogy egy michelin baba tök vakon közeledik . A nem sajnált plüss állatok mennyiségen mindig meghatódom, hogy milyen kis szenzitív, nem hagy magára senkit az ágyában. Engem se sajna.
Próbálsz alvást színlelni, de tudod, hogy feléd jön és valamit akar. Még pedig, hogy adj helyet magad mellett. Ez csak akkor szokott problémát okozni, amikor jobbról is és balról is már teltház van, olyankor stabil oldalfekvésbe helyezem magam és a felszabaduló területtel a 'new arrival' szabadon rendelkezhet. Amikor nem érzem már kezem, lábam, a hátam viszont annál jobban, akkor kiaraszolok és menedéket keresek a lakás valamelyik pontján. Tudom, hogy mindenki egye meg a főzött… de én tudok főzni, úgyhogy tényleg gubancos a gyereknevelési mátrixom.
A barátnőm mostanában sűrűn alszik itt. Ki is kaptam a férjétől, hogy egy évet csúszik a gyerekprojekt. Nem tudom-e véletlen, miért? Én meg csak nézek rettentő naivan és bevillannak a képek, amikor 5-en alszunk egy ágyban, vagy mikor azt látja, hogy egy 2 fogásos vacsorát másfél óra alatt eszek meg… És csak azzal nyugtatom (Őt is és magam is), hogy ami késik nem múlik… Leszámítva az alvást. Mert az késik, múlik és nem sok. Viszont nagyon kevés. :))
